|
Tapéta eredete
 Sok mítosz kering azzal kapcsolatosan, hogy a tapéta honnan is ered. Van, aki azt mondja, hogy a kínaiaknak köszönhetjük a tapétát, van, aki azt mondja, hogy a franciák jeleskedtek leghamarabb a tapéta előállításában, s ne feledjük el az angolokat sem. Sokat olvastam utána, könyvtárakba jártam, interneten keresztül is próbáltam megfejteni az eredetét, de csak egy nagy zűrzavar keletkezett bennem. Még is úgy döntöttem, hogy a legelfogadottabb tény az, hogy a tapéta, mint ahogyan a papír is a kínaiaktól származik. Kevesen tudják azt, hogy Európában a papírkészítés tudományát egy arab fogságba esett kínainak köszönhetjük, és úgy gondolom, hogy a tapétát is.
 A 18. században Európában sokak számára ismerős elegáns kézzel festett selyem tapéták élték világkorukat, Amerikában egy sajátos stílus fejlődött ki, az értékőrző neoklasszikustól a futó rózsákig. Magyarországon a második világháborút követően, amikor újraéledtek a városok és megjelentek az egyre szűkebb és kis alapterületű lakások egy a korábbihoz jóval egyszerűbb és színvonalban is alacsonyabb minőségű és színvilágú tapéták hódítottak.
Ma már szerencsére rendkívül nagy választékban válogathatunk, akár szín, textúra, mintaválaszték, vagy akár felrakási eljárás alapján is megválogathatjuk, hogy mi borítsa kis lakásunk falait.
Tapéta típusai
A technikai fejlődésnek köszönhetően ma már akkora tapéta választék közül válogathatnak a kedves vásárlok, hogy érdemesnek tartom a különböző fajtákkal való megismerkedést:
Makulatúra tapéta:
A makulatúra tapétát alapfelületként használják különböző nehéz tapéták ill. egyéb falfestési eljárásokhoz. Ugyanakkor hasznosan alkalmazzák a falon lévő kisebb repedések eldolgozására, eltakarására. Ez az aljzattapéta egy egyrétegű papírszínű és legtöbbször szalag vagy tekercsszélességű (53 cm) változatban, többféle hosszúságban és súlyban kapható.
 Papír tapéta:
Ezek a tapéták a legrégebben használt tapéták, bár egyre kevesebben használják. Ma már korszerű technológiával készülnek alaptulajdonságuk ugyanakkor mit sem változott. Anyaguk egy- vagy kétrétegű, azaz szimplex vagy duplex nyomott mintás papír. Az egyrétegű papírtapéták könnyen sérülnek, gyenge a kopásállóságuk, nedvesen nyúlásra is hajlamosak, ezért ezeknél a mintaillesztés elég nehéz feladat. Sokkal erősebb az ún. duplex, azaz kétrétegű papírtapéták. Színtartóak, ugyanakkor nem moshatóak, dörzsállóságuk is igen gyenge, dombornyomott változatban is kaphatóak.
Fűrészporos tapéta:
Az egyik legelterjedtebb tapéta, mely már több mint száz éve a piacon van a fűrészporos tapéta. Legfontosabb tulajdonsága, ami miatt olyan kedvelt, hogy többször is átfesthető, így jelentősen megnő a tapéta élettartalma a falakon, s felhasználási köre is egyre szélesebb. Maga tapéta úgy készül, hogy egy alappapírra felhordott ragasztóanyagba kisebb-nagyobb szemcsézet keményfa köszörületet, fűrészport pergetnek, melyet egy újabb papírréteggel fednek le.
Habosított tapéta:
A habtapéta igen érdekes felülettel rendelkezik. Egy kétrétegű alappapírra felhordott festékpasztával készül, így egy különleges struktúrájúvá, lágy és meleg tapintásúvá válik. Igen vastag tapéta, így a falakon lévő kisebb repedéseket is könnyedén elfedi. Egyszerűen tisztítható, s akár többször is átfesthető. Vastagságából adodóan bizonyos fokig szigetel valamennyire portaszító is.
Selyem tapéta:
Jelenleg a kétrétegű alappapírra préselt műselyem vagy az un. vinyl tapéta a kor egyik legtartósabb és az egyik legjobb minőségű tapéta. Dörzsálló, ütésálló, és kitünően tisztítható, igen tartós bevonatot képez a falon. Szakemberek szerint ezt a tapétát csak megunni szokták s ezért cserélik. Változatos textúrákban és színekben kapható, többek között ezért is népszerű. A vinyl tapétához hasonló az un. relief tapéta, a különbség, hogy ezen akril fedőréteg van így akár átfesthető.
Textil tapéta:
 Szintén egy nagyon erős és igen tartós tapéta. Egy kétrétegű alappapírra ragasztott szövet és textilszálakat tartalmazó textilstruktúrájú tapéta. Talán az egyik legfontosabb tulajdonsága azon kívül, hogy környezetbarát, tisztítható, engedi, hogy szellőzön a fal. Textiltapétának ma már létezik egy igen speciális változata a Vlies tapéta. A Vlies tapéta rendkívül ellenáll ütéseknek kopásoknak, repedésáthidaló, akármilyen falfelületre felrakható, tisztítható, átfesthető. A Vlies tapétát igen könnyű a falra felhelyezni, mivel a többi tapétával ellentétben itt csak a falat kel kenni a ragasztóval, a tapétát egyáltalán nem. Létezik olyan környezetbarát textiltapéta, melynek alapanyaga gyapot alapú pamutszál. Néhány éve Magyarországon is már kapható az un. bőr alapú tapéta, mely szintén csak környezetbarát anyagokat tartalmaz.
Üvegszövet tapéta:
Nagy igénybevételnek kitett rossz állapotú felület fedésére kitünően alkalmas tapéta. Az alapfelület, ahová a tapéta kerül lehet új és régi vakolat, gipszkarton, cementes felület, ezért az alapfelület glettelésére általában nincsen szükség, ám alapozás minden esetben kell a jó tapadás érdekében. Az üvegszövet tapéta vegyszer és mosásálló, többször átfesthető és korrózióálló.
|